Izgalmas videókat töltöttünk fel az internetre a trianoni emlékév sikerkönyve, az Elrabolt Hungária című album feldolgozásával. A kötetben szereplő száz monarchia kori képeslap most egy különleges videótechnika segítségével kelt életre, így ma már akár nem látható épületeket, műemlékeket is megtekinthetünk mozgóképen.
A száz felvételen láthatunk tátrai túrázókat, az élesdi vendéglőnél mulató urakat, az aradi Szabadság-szobor előtt egy sétáló polgári családot, de a brassói képeslapon még a millenniumi emlékművet felrobbantó román terroristák árnyalakja is megjelenik. A videók egyik különlegességét az adja, hogy általuk sokszor olyan épületek elevenednek meg a békeidőkben, melyek ma már nem léteznek – köztük a Vaskapu-vízierőmű építésekor hullámsírba temetett orsovai Korona-kápolna.
A kezdeményezés célja, hogy a mai kor embere számára is átélhető legyen a történelmi Magyarország életérzése. A régi magyar világ emlékezete hozzá tartozik nemzeti hagyományainkhoz, megőrzése az utókor feladata.
A Patrióták kiadásában napvilágot látott az Elrabolt Hungária című történelmi album.
A trianoni gyász és egyben a kitörés, a jövőbe mutatás albuma ez, amelyben száz 1920 előtt kiadott „békebeli” magyar képeslap mutatja az utat. S jó kezekben vagyunk, mivel mindkét szerző kiválóan érzi e műalkotássá nemesedett kordokumentumok rezdüléseit. A felnagyított régi felvételekhez mindemellett olyan ismeretterjesztő szövegeket írtak, amelyek egytől egyig igazolják a fotográfiák bizonyító erejével, hogy Trianon hatása nem múlt el. A kegyetlen, méreggel írt diktátum velünk él a mindennapokban, határon innen és túl is, és ez ellen tenni kell. A magyarellenesség egykori és mai arca is felvillan az Elrabolt Hungáriában. Ismert és kevésbé köztudott történetek jelenítik meg, hogy a magyar szellem kiírtására mindent bevetettek a környező országok. S nem csak műemlékeinket, vagy szívünkhöz különösen közelálló millenniumi emlékszobrainkat, de polgári épületeinket, fürdőhelyeinket, sőt még a természeti képződményeket is megcélozták, a gúnyhatáron túlra került városaink arculatát pedig valójában manapság kezdték el csak igazán átformálni.
A kötet a régi magyar életérzés közvetítője is egyben, azé a koré, amikor még látható rend, tisztaság, biztonságérzet, és gazdasági jólét uralkodott Kárpát-medence szerte. Mint a szerzők írják bevezetőjükben, a régi, retusálatlan képeslapok a magyar nagyság pillanatfelvételei, egy olyan korról tanúskodnak, amikor még volt olyan lélekre ható életérzés és világlátás, ami magyar erővé és eufóriává válhatott.
Az oldal az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával jött létre.
Tárhelyszolgáltató: Do Média Kft.